top of page

C O M F O R T  Z O N E

A migráció problémája egy olyan jelenség, amely a modern európai társadalmakat markánsan kettéosztja. E határvonalat különböző ideológiák és kulturális értékrendek is előszeretettel használják önmaguk meghatározásához.

 

A Comfort Zone című projekt tulajdonképpen egy kísérlet, amelynek során a Vekker Műhely és a RÉV Színházi és Nevelési Társulat tagjai arra vállalkoznak, hogy a színház és a dráma segítségével nyissanak egy ideiglenes határátkelőt azoknak, akik hajlandóak valóban gondolkodni ebben a témában. A projekt célja egy színházi előadás létrehozása és bemutatása. Egy olyan produkcióban gondolkozunk, amely nem kíván senkit sem az egyik, sem a másik oldalra állítani, csupán azt az egy kijelentést érzi magáénak, hogy erről a témáról beszélnünk kell, s hogy ehhez a közösségi oldalak posztjai már kevesek – a jelenlét felelőssége elengedhetetlen. Előadásunk a részvétel lehetőségét biztosítja nézőinek, s hisszük, hogy aki él e lehetőséggel, pontosabban látja majd ezt a mindannyiunkat érintő problémát.

Projektünket három fázisban tervezzük megvalósítani (2016 július - 2017 május):

1. júliusban  k o n z u l t á c i ó k  alkalmával találkoznak a stáb tagjai (Dunaszerdahely, Szlovákia)

2. az augusztusi  p r ó b a f o l y a m a t  során a produkciós stáb tagjai, valamint a résztvevő színész-drámatanárok elkészítik az előadást (Győr, Magyarország)

3. az elkészült  e l ő a d á s  bemutatása Győr és Bős környéki településeken

Honlapunkon az érdeklődők hírt kaphatnak a munkafolyamat egyes fázisairól, az előadások időpontjairól, utóéletéről, a témával kapcsolatos egyéb (számunkra) fontos kérdésekről.
 

Üdvözöljük a komfortzónában!

Partnerek:

Támogató:

bottom of page